Blog

36 óra, ami [rohadt] büszkévé tesz a saját szememben

Néhány héttel ezelőtt kérdeztem tőletek, mit olvasnátok tőlem szívesen. Azt kértétek hétköznapi valós dolgokról írjak. Meséljek arról, mi történik velem.

Egy ideje már készülök, hogy megírom az Angliába költözésem sztoriját. Persze némi fűszerrel meghintve.

36 óra, ami kiegyenesíti a gerincem és felemel. Átvitt és gyakorlati értelemben is.


De miről is beszélünk pontosan?


Nem kezdem Jézus születésétől, nem kell aggódni, de azért két évvel ezelőttig vissza kell mennünk, hogy kapjatok egy képet az egészről.


Július elején múlt el 2 éve, hogy úgy döntöttem elhagyom a hazámat és Angliába költözöm.
Nagyon, nagyon nehéz és kemény döntés volt, több okból is.
Aki ismer jól tudja, hogy én nagyon ,,ősmagyar tudatú,, ember vagyok. Nem véletlenül voltam katona 9 évig és védtem anno a hazámat, nő létemre.

Soha nem tudtam elképzelni, hogy valaha egy másik országot tekintsek otthonomnak. Kiváltképp nem Angliát.

Igen. A hallomások szerint éltem.

Duciland ruházati márkám nagyon jól ment ekkor, kialakult egy biztos törzsvevői köröm. Jártunk fotózásokra, kaptam felkéréseket, publikáltam egy-két magazinba. Szóval elindult egy jó alap letétele számomra.

Aztán jött a kérés… A családom.

A pici unokahúgom ekkor néhány hónapos volt. Angliában 8 hónap a ,,Gyes,, az anyukák számára. Így megkértek, hogy költözzek ki hozzájuk és vigyázzak a picikére , hogy a szülők a dolgozhassanak.
Ahogy írtam a döntés nagyon nehéz volt.

Feladni itthon mindent. MINDENT.


Mérlegelnem kellett. Dominálta a mérleg egyik felét az is, hogy egy hosszú bántalmazó kapcsolatban éltem, amiből már évek óta ki akartam lépni. Így aztán a döntés hamar megszületett. Két hónappal később már Angliában éltem.
Nem írom le, hogy milyen nehéz volt, mert szerintem ez senkit nem érdekel igazán. De azt tudnotok kell, azóta volt olyan, hogy a könnyeimet nyelve téptem a hajam. Csendben halkan zokogva, hogy ne hallja a családom.
Ducilandom, majdnem ráment. Az emberek féltek. Nem látták biztosnak, hogyan kapják meg rendelésüket. Szinte csak a törzsvevők tartottak ki és azok, akik ismertek.
Néha üvölteni tudtam volna a kétségbeeséstől, amit egyedül felépítettem az évek alatt, az most szépen a darabjaira esni látszott. De nem így lett. Borzasztó időszak volt. Aztán, ahogy telt az idő megnyugodott minden. Újra helyre állt a rend.

Kisvirágom mondta mindig: ,,Zsuzsa bazd meg, te olyan vagy, mint egy főnix! Meg kell mindig halnod, hogy újra tudj születni!”


Igaza volt!


Itt azért megemlíteném, hogy az otthoniak nélkül ez nem ment volna! Tagai Kata barátom, aki otthon egy személyben Duciland. Kata, ha nem volna, és nem segítene nekem mindenben, én sehol nem volnék.
Aztán tavaly ősszel még emeltük is a tétet. Megcsináltuk a Duciland ÉlményNapot a Változz át szigettel, melyen az egész csapat képviseltette magát!
Remek buli volt, bár most azt mondom, SOHA TÖBBET!
A három hónapos szervezés Angliából , Magyarországra azt hozta, hogy az év végére egy roncs lettem és teljesen kiégtem.
Annyira, hogy azt, mondtam most néhány hónap szünet kell, mert már nem szeretem amit csinálok. Én pedig kényszerből nem akarom csinálni.

Ez év áprilisáig tartott a szünet. Addigra már konkrét elvonási tüneteim voltak. De megérte újult erővel visszatérni.

Eddig a múltidézés a betekintés.


Bevallom, az évek során kaptam hideget és meleget. Az ember ha bizonyos dolgot elér az életében hajlamosak mindenféle életet, és történetet felépíteni köré azok az emberek akiknek nincs jobb dolguk mint másokkal foglalkozni.
Én is éltem már kacsalábon, jártam Mercedessel meg a tököm tudja mivel. Meg ki tudja milyen egzotikus tájon nyaralok minden évben (kb 6 évente 1x).


Na akkor most írnék a valós mindennapjaimról. A 36 órás büszkeségeimről!
Nem titok kövér nő vagyok. Manapság 130 kg a súlyom.
Most már szedem a pajzsmirigy gyógyszert, ez menni fog lejjebb is.
Nem olyan régen véget ért az az idő, amit a családomnál vállaltam és elkezdetem dolgozni.
Egyelőre hétvégenként.
Regisztráltam egy ügynökséghez, akik különböző gyárakba közvetítenek ki ,,munkásokat.,,


Mivel szeretnék keresni is, így bevállaltam a 12 órát.


A munkáról mit érdemes tudni?

Hahahaha Talán a legtalálóbb kifejezés, ha azt írom mi vagyunk az emberi robotok.
A kollégák? Lengyelek, románok, oroszok, litvánok, bolgárok, olaszok, angolok elvétve.
A főnökség leginkább lengyel. Lengyel – magyar barátság? Felejtsd el!
Mondhatnám azt, hogy a litvánok és olaszok szóba állnak velem és néhány romániai magyar.
Kemény. Ha éreztem valaha idegennek magam, hát az most megvan.
Kizárom, és az álmaimra koncentrálok [mert azok vannak] és a munkaidő végére.
4.20 kor kelek, 18.30-ra érek haza. Addig pedig tolom a szalag mellett a müzli gyárban.

Vannak rossz és rosszabb napok.

Az ember leginkább a túlélésre játszik. Illetve, arra gondol, hogy azt mondják ez egy jó gyár. Itt legalább meleg van, nem hideg és nem rossz a főnökség. Bele sem merek gondolni mi lehet máshol.
130 kg-val végig talpalni a szalag mellett 12 órát, hát…, van az a fájdalom amitől sírva fakadsz. Én most sírok amikor ezt írom.

Hazafelé a buszon nem szoktam, tudnék, de szimplán csak ülök és átadom magam a fájdalomnak.

Arra gondolok: megcsináltad csajszi! Megcsináltad!
Büszke vagyok rád!

Hát így telnek mostanában a péntek-szombat-vasárnapjaim.
Határozottan érzem, hogy jót tesz nekem. Rohadt kemény. Nem tudok mást írni, de tartást ad.
Igazából az sosem érdekelt, hogy más mit gondol rólam, de hogy képes vagyok rá azzal a saját szememben nagyot nőttem!
Nem nagy dolog, tudom. Hiszen voltam katona, és évekig voltam szakács is, vendéglátóztam, csak ne felejtsük el, hogy közben növesztettem egy 180 kg-s testet.
Örömmel látom, a lélek és az energiák nem változnak, még akkor sem, ha a test egy kicsikét öregszik is. 🙂


A tervek? Célok?
Álmok mindig voltak és mindig nagyok.


Most épp készülök bevezetni a csodás Duciland – Little Sexy Thing fehérnemű kollekciómat, amit a már jól megszokott módon ez egyik csodás Duciladlány fog bemutatni: Kovács Noémi, és a fotós nem más lesz mint Erdős Juci a Plus Size Photography tulajdonosa.

Egyszóval menni szépen csak előre! A határ a csillagos és és még tovább.

Miért írtam mindezt le? Talán te aki most magad alatt vagy, merítesz egy kis erőt ezekből a sorokból. Elhiszed , hogy mindent el tudsz érni, ha hiszel benne.

Egyetlen dolog kell csupán azon túl, hogy végtelen hited legyen magadban, az, hogy legyenek céljaid, vágyaid amiket akarj megvalósítani. Nem kell nagyban gondolkozni. Lehet az egy új cipő, vagy elmenni egy olyan nyaralásra ahol évek óta nem voltál.

Egyet garantálok neked. Akkor mikor az első kitűzött kis célod elérted, óriás leszel a saját szemedben, és többé már nem ismersz akadályt!

Tudod, mi a nagyon furcsa még? Ezzel együtt elengeded a negatívat! Olyan magasról szarod majd, le hogy ki, hogyan próbál beleszólni az életedbe, hogy azt öröm lesz nézni!

Nem papolok tovább, annyit mondok csak, vessetek számot! Ha kell egy papírra felírni amit szeretnétek elérni. Fotel hátrarúg és elindulni!

Higgyetek nekem, én Berecz Zsuzsa a borsodi semmiből jött lány megtudom csinálni akkor bárki megtudja! Hogy egyszerű lesz? Nem nem lesz az! Fájni fog, nagyon! Annál jobban fogod értékelni a végén! Ha most csak szimplán bezárod ezt az oldalt és nem teszel semmit, az is rendben van! A te élted, a te döntésed!

Én mégis azt javaslom, ÉLJ!