Blog

A gyógyító szavaim

Sokszor, sokfelé olvasni, hogy nem árthat olykor önvizsgálatot tartani. Nem csupán azért, hogy tisztában legyünk magunkkal, de lehet hogy ezzel kapunk egy teljesebb képet is önmagunkról.

Én nem hiszek a különböző technikákban és bevallom nem is próbáltam egyet sem még. Általában igyekszem mindig a saját életemből meríteni ihletet és úgy nyújtani segítséget önmagam számára, ha szükséges.

Fel lehet ezt fogni egyfajta öngyógyításnak is, arra minden esetre jó, hogy egy időre tiszta képet adjon, és ha van feltett kérdés arra adhasson egy lehetséges választ.

Fontos szerintem minden ilyen önvizsgálat során, hogy legyünk őszinték magunkkal. Hiszen elszámolással végül is nem tartozunk senki felé. Ami még nagyon jó lehet, leírni a bizonyos szavakat, hiszen azt vissza olvasva is egyfajta szembesülés ami érhet minket. Ami jó. A beismerés az út a gyógyulás, vagy az estleges változtatás felé.

Amit most én kitaláltam magamnak ebben az esetben, az volt, hogy ABC betűit felhasználva egyfajta (ön)jellemzést írok magamról. Szavakat melyek egybe esnek az ABC betűivel és meghatároznak engem. Bevallom őszintén, nem volt egyszerű feladat. Sőt szakított fel olyan sebeket is melyek még óvodás koromra nyúlnak vissza. DE szembe kell nézni vele egyszer ahhoz, hogy tovább tudjak menni. Igen… Itt-ott fellelhető némi ellentmondás majd, de éppen ezért jó dolog ez. Megmutatja, hogyan lehet egy erős ember teljesen bizonytalan, vagy egy céltudatos valójában útkereső.

Legtöbbször mikor cikket írok (ahogy most is) Ákos szól a fülemben. Valahogy felemelő hatással van a lelkemre. Javaslom nektek is, ha követitek a példámat és megírjátok a saját szavaitokat olyan helyen és időben tegyétek meg, ahol nyugodtan és komfortosan lehettek.

Most pedig lássuk a szavaimat. Van melyet kifejtettem, van melyhez nem kell kommentár.

Anya

Nekem nem adatott meg, hogy édesanya legyek, de sebaj. Van egy csodás anyukám, és szerencsés vagyok, mert részt vehettem a testvéreim nevelésében és az ő gyermekinek nevelésében is. <3

Akaratos, Alkotó, Adakozó, Aggodalmaskodó, Adrenalinfüggő
Álmodozó
Bátor, Bizalmatlan, Boldogság (az idea) Bonyolult, Bizonytalan, Bántalmazott
Céltudatos
Csalódott, Cserfes, Csokifüggő, Család
Derűlátó, Diák, Depresszív (hajlamú)

Egyedülálló, Elhagyott, Erős (kőszikla vagyok vazze)

Egyenlő


Élelmes, Érdekes
Független, Fáradt, Felfedező, Fásult

Főnixmadár


Gömbölyű, Gondolkodó


Gyermek

Gyakorlatias, Gyenge
Harcos, Hitetlen, Hálás,
Ironikus, Impulzív

Író

Egy korai zsenge, kb 10-12 évvel ezelőttről…

Író volnék?
       Író volnék, vagy mi?
       Ki tollát rágva elmélkedik
       egy egy verssoron.
       Ki szavakba öntve tudatja önmagát.
       ki bánatot úgy, mint a boldogságot
       versben tálalva szolgálja fel.
       Író volnék?     Talán.
       Talán jár nekem ez,
       mert jól bánok a szóval és
       tudom mikor kell a vessző.
       Író volnék?
       Nem hiszem, hisz aki hisz
       nem papírra veti le hitét.
       Hitetlen lennék , kérded?!
       Én ki életet adok a szónak!?
       Ki fénnyel és sötétséggel
       látom el verseim sorát.
       Igen barátom én író vagyok !
       Leírom lelkem minden bánatát,
       s örömét ha úgy akarod.
       Mosolyt csalok szomorú arcodra,
       vagy épp könnyeket tündöklő szemedbe!
       Író vagyok , bár hitetlen!
       Nem hiszek benned,
       Nem hiszek másban sem.
       Tollam végéről úgy folynak a
       hitetlen szavak, mint egy
       csodás erdei kis patak.
       De írok tovább, mert hisz író vagyok.
       Megtanulok majd egyszer
       hinni is, ott ahol már
       nem számítanak a hamis szavak!!!


Jóbarát, Játékos, Jószívű
Különleges, mint te! Kreatív, Kényszeres, Kiégett, Kemény, Küzdő, Kíváncsi (a világon minden érdekel)
Leleményes (a jég hátán is megélek típus)
Motiváló, Makacs, Magányos, Manipulátor, Megújuló, Magabiztos, Megosztó, Marketinges Napsugár (ami éltet),

Megfelelésikényszer

Korunk népbetegsége. Nem tudom lehet -e ellene tenni valamit. Talán annyit, hogy megszüntetni a forrást vagy magát a szituációt melynek hatása alatt vagyunk. A lehetőségeink szerint olyat csinálni ami boldoggá tesz.

NŐ az örök.


Nyugalom (vágyálmom), Nyílt, Nyár
Odaadó
Ösztönös, Önfejű, Önimádó, Önpusztító
Őrült, Őszinte, Öreg
Polihisztor, Parádé, pedofil
Reményteljes, Realista, Rendetlen, Rabmadár, Rajongó, Rejtélyes, Ragaszkodó
Segítőkész, Sugárzó
Szeretnivaló, Szenvedélyes, Szédületes, Szarkasztikus, Szolgalelkű Szabadság (vágyálom), Szókimondó, Szarkasztikus, Szakács, Szövegíró
Testvér, Teremtő, Támasz
TYúkanyó
Unott
Újrakezdő, Útkereső
Ütésálló
Vándor, Változó, Vizuális
Webáruház (elengedés)
Zavarodott
ZSeniális


Egyszerűen csak Berecz Zsu.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.