Kezdeti lépések, vágyaid Nője felé


,,Az életem nője az pont olyan mint Te… De az életem nője az mégis csak pont olyan mint én,, Lukács Laci Tankcsapda

Mint a legtöbb dologban, egy életmódváltó program elkezdésében is első napok, illetve a kezdeti lépések jelenthetik a legnagyobb kihívást.

Mit csináljak?

Hogyan csináljam?

Mikor csináljam?

Jól csinálom?  

Ezek a kérdések biztosan felmerülnek benned is, ha komolyan veszed a dolgot.

És miért ne vennéd komolyan, hiszen most RÓLAD van szó!

Drága az időd is, és az energiád is amit bele teszel! Miért vesztegetnéd feleslegesen, nem igaz? 😉

Ez a program egy dietetikus által kidolgozott étrenden alapszik, ami a megfelelő kalória bevitelre épül. (többek között)

Az évek során kipróbáltam sokféle módszer. Ettem méregdrága Norbi menüt. Kiírtottam a szénhidrátot az életemből. Működött is, sokat fogytam. De valami miatt mégis csak megállt évekre a fogyásom. Kiderült nekem is vannak rosszul berögződött téveszméim, és nem feltétlenül úgy jó minden ahogy a fittnesznácik azt sulykolják! Azt gondoltam, hogy a sikeres súlyvesztés titka, a kevés, napi maximum 100 g szénhidrátbevitel.

A szakember ezt megcáfolta azonnal.

Erről többet tudsz olvasni ITT: https://www.duciforradalom.hu/ a Duciforradalom oldalán.

Most a saját magam által elkészített első napi menümet osztom meg veled.

Előtte azonban egy érdekes kitérő, ami egy fontos eleme az egészségednek és egyben az életmódváltásnak is. Nekem mióta az eszemet tudom nagyon nagy problémát jelentett mindig a megfelelő folyadékbevitel. Egyszerűen nem vagyok szomjas. Naponta megiszok két kávét és kb ennyi. Télen néha tea. Ha nagyon meleg van gyümölcslé. Annak ellenére, hogy tudom, hogy ez nem jó. Viszont, most erre kitaláltam egy remek módszert. Minden főétkezésemhez oda teszek egy fél literes ásványvizet, és addig nem állok fel még nem iszom.

Működik!

Egy másik nagyon fontos dolog, szinte már közhelyesnek tűnő módon a rendszeres napi 5 alkalommal fogyasztott étkezés.

Ezen belül pedig a minőségi ételek fogyasztása. Nem a drága és a márkás élelmiszerre gondolok, hanem a következőkre: Ásványi anyagok bevitelére, növényi olajok, rostok, fehérjék olyan nyomelemek melyeket csak a természet a zöldségek, gyümölcsök képesek számunkra megadni.

A blogot egy hónapos csúszással írom visszamenőleg, tehát tapasztalat alapúan. Elmondhatom, hogy a fent leírtak, jótékony hatással vannak a bőrömre, az anyagcserémre és a napi energia szintemre is!

Nézzük az első napi menümet!

Reggeli: Pufi rizs, tojás és paradicsom.

Báj, báj Háj! Életmódváltás 2.0

Tízórai: Mandula

Báj, báj Háj! Életmódváltás 2.0

Ebéd: Grillezett Pulykamell, fóliás édesburgonyával, párolt zöldbabbal, fejes saláta, és kígyóuborka.

Báj, báj Háj! Életmódváltás 2.0

Uzsi: Párolt répa és zöldbab mártogatóssal.

Vacsora: Tonhal saláta. (rukkola, újhagyma, paradicsom, aszalt szilva).

Báj, báj Háj! Életmódváltás 2.0

Amennyiben szeretnél több, vagy aktuálisabb infókat is a magadénak tudni, az alábbi helyeken tudsz követni instagram ITT: https://www.instagram.com/berecz.zsu/

Twitteren ITT:
https://twitter.com/Duciland01

Tarts velem, kérdezz bátran, változtassunk együtt!

Sok sikert! Berecz Zsu.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.